
A Lendület Program célja a hazai fiatal kutatóbázis erősítése kutatóintézetekben, egyetemeken, közgyűjteményekben és közintézményekben folyó kutatások dinamikus megújításával, valamint kimagasló teljesítményű kutatók és kiemelkedő fiatal tehetségek külföldről való hazahívásával, illetve itthon tartásával. A Lendület Program a kiválóság és a mobilitás együttes támogatására irányul, ennek megfelelően célja, hogy a befogadó kutatóhelyeken új téma kutatására alakuló kutatócsoportok számára biztosítson forrást. A Lendület Program azoknak a kutatóknak nyújt továbblépési lehetőséget, akik korábban már sikeresen pályáztak rangos hazai és/vagy nemzetközi posztdoktori vagy kutatási támogatásokra.
A 2021-es pályázati kiírásra 64-en jelentkeztek. Közülük 15-en nyerték el az akadémiai támogatást. A Lendület I. kategóriában 10, a Lendület II. kategóriában pedig 5 kutató.
foto: Szigeti Tamás / MTA
A Lendület I. támogatásra azok a kiemelkedő és folyamatosan növekvő teljesítményt mutató, ígéretes fiatal kutatók pályázhatnak, akik 38 évnél fiatalabbak, PhD-fokozatukat 2017. szeptember 1. előtt szerezték meg, továbbá korábban rangos hazai (OTKA, MTA Bolyai, MTA Prémium) vagy nemzetközi posztdoktori vagy kutatási pályázatokon támogatást nyertek.
Virosztek Dániel "Klasszikus és kvantum Wasserstein-terek geometriája és kvantumdivergenciák" című kutatási témájához a Lendület I. támogatás segítségével alakít kutatócsoportot intézetünkben.
foto: Szigeti Tamás / MTA
Gratulálunk!
Forrás: mta.hu
Fotók: mta.hu